Meglepő szokások Japánból

 Találtam ma egy cikket az Indexen Japánról, a Travelo oldalán a Távol rovatban. Mostanában a sok fukusimai és egyéb japánról szóló hírek között üdítő olyat olvasni, ami próbálja a japán élet mindennapi oldalát bemutatni. 

 A cikk írója Japánban járt és tíz dologra osztva, pontokban foglalta össze utazási élményeit. Egyben kis közvélemény-kutatásra hívta olvasóit. Mit gondolnak az adott dolgokról? Hülyeség, nem hülyeség? Olvastam a cikket, majd átnéztem a hozzászólásokat. Gondolkoztam rajta, hogy írjak e én is egy frappáns hozzászólást, de végül is inkább a saját házam táján osztom meg gondolataimat. 

 Egyszer egy híres japános tanárnő előadását -illetve ha jól emlékszem könyvbemutatóját- hallgattam, és ő mondta, hogy úgy van az ember ezzel, hogy ha kint tölt valaki két hetet Japánban, ír róla egy könyvet. Ha kint él egy hónapot, akkor elbizonytalanodik, ha pedig egy évet (vagy többet), akkor lemond erről, mert nem tudja, hogy mihez is kezdjen azzal a közeggel, ami számára megszokott lett a kint töltött idő során. Osztom professzor asszony nézetét. Emlékszem az első kiutazásomra, amikor én is hasonló dolgokat fényképeztem és láttam meg Japánból, mint a Travelo utazója. Persze értem én, hogy kell a népnek, hogy milyen különbözőek a japánok és egyébként nem normálisak, meg perverzek, meg munkamániások, vagy egyszerre mindkettő, de sosem szerettem ennyire feketén-fehéren, akarom mondani sárgán-fehéren látni a világ dolgait. 

 Belinkelem a cikket, és utána írom a saját benyomásaimat, élményeimet. 

http://travelo.hu/tavol/2013/10/22/meglepo_szokasok_japanbol/ 

 Szóval először is a telefonhasználat. Nincs mobilom japánban (egyenlőre:)). Első reakcióból azonnal akartam venni egyet, de elgondolkoztam jelenlegi helyzetemen, és nincs égető szükségem rá, ráadásul otthon tényleg a rabja voltam a két készülékemnek. Épp elég, hogy számítógép előtt töltök elég sok időt, a mobilt kikapcsoltam az életemből. Már nehezen emlékeztem vissza azokra az időkre, mikor telefon nélkül is tudtunk létezni. Félreértés ne essék, nagyon hasznosnak tartom a mobilt, az okostelefonért és egyéb kütyükért odáig vagyok, de mikor fontosabb a telefon, mint akit el akarunk érni vele, akkor érdemes átgondolni a dolgot. 

És valahol ez van itt is. A te magánügyed, hogy kivel mit beszélsz, ez nem tartozik másra. Például egy tömött busz, vonat vagy metrószerelvény utazóközönségére. Mikor már én jobban tudom, hogy épp ki milyen helyet foglal el egy szituációban, mert annyira részletesen kibeszélik a szombati bulit, az aznapi munkát, stb. az már zavaró. Szerintem ezt itt sokkal diszkrétebben intézik. Legalább eltakarják a kezükkel a szájukat és úgy váltanak néhány szót. Általában. Egyébként még ha tényleg nem is beszélnek sokat tömegközlekedésen, most ötből négy ember zenét hallgat, játszik vagy tv-t néz a mobilján utazás közben. 

 Könyvborító. Hát igen. Sokféle oka lehet, hogy miért csomagolják be a könyveket. A tartalom az egyik. Kínos lehet -és nem csak a könyv olvasójának- ha a borítóról tudja meg szomszédunk, hogy amit olvasunk az nem Fjodor Mihaljovics Dosztojevszkíj egyik remeke. 

 Az eredeti verzió szerint viszont ezzel  papír borítóval akarták védeni a könyvet. Tény, hogy nagyon sokat olvasnak a japánok. Rengeteg kiadó és kiadvány van. Óriási a piac, ahol egy-egy ilyen figyelmes gesztus is számíthat a fogyasztóért folyó versenyben. Van még egy kis papír, amit minden könyvbe beletűznek. Egy kis információs kártya, amin a könyvről vannak adatok. Szolgálhat könyvjelzőként is, vagy ezzel elmehetünk a legközelebbi könyvesboltba, és megvásárolhatjuk a könyvet. Ha van egy ilyenünk nem kell irogatni, nem kell okostelefon az Amazon oldallal. Néha a kiadó kérdéseire lehet válaszolni rajta. 

 Az orrfújás és az egészségügyi maszk bizony elég sokkoló dolog, ha tömegesen találkozik vele az ember. Japánban úgy alakult, hogy inkább mennek az emberek náthásan is dolgozni vagy iskolába, és ilyenkor inkább feltesznek egy ilyen maszkot. Már nem is emlékszem, hogy pontosan mikor volt a nagy madárinfluenza Kelet-Ázsiában, akkor Japánban pl. pillanatok alatt elkapkodták a maszkokat. Szerintük ez véd a kórokozókkal szemben... 

 Az orrfújás-szívás kölün kedvenc. Tény, hogy kerülik társaságban az orrfújást. Helyette gátlástalanul szívják. Ugyancsak kiábrándító, ha egy fiatal, dekoratív hölgy egy másodosztályban játszó focistát megszégyenítő hangeffektus kíséretében szívja fel a válladékot az orrába. Gyerekek szintúgy. 

 A vonat/ metró szerelvények csak női kocsijaival kapcsolatos volt talán a legtöbb komment a cikkhez. Tényleg a legtöbb szerelvényen van külön kocsi, amit meghatározott idősávban csak nők, és max. általános iskolás fiúk használhatnak. Pont múlt szerdán keveredtem be egy ilyen kocsiba a reggeli csúcsidőben. Mielőtt akárki meggyanúsítana tényleg nem figyeltem, mert olvasni akartam a vonaton és a többiekkel együtt szálltam be a vonatba. Pár megálló után mondták a többiek -mind hölgy-, hogy hát rossz helyen vagyok rossz időpontban. Átkeveregtem a szomszéd vagonba. Na az nagy élmény volt! Kapaszkodnom nem kellett. Egy heringes dobozban több hely van, mint ott volt. Tényleg volt olyan szakasz, ahol nem tudtam menet közben a kezemet letenni, vagy épp fordítva felemelni. És minden egyes állomásal, ahogy egyre közeledtünk a belváros felé csak nőtt a tömeg... 

A kommentekben sokan említették a perverz japán férfiakat, akik az ilyen tömött szerelvényen utazva tapogatják hölgy utastársaikat. Lehet. Én speciel még nem találkoztam ilyennel. Tény, hogy majd minden nagyobb állomásra ki van téve egy plakát, ha valaki ilyen esettel találkozik azonnal jelentse. 

 Külön pontot szántak a wc papucsra a cikk szerzői. Igaz, hogy minden háztartásban, de éttermekben és még az uszodában is külön papucsot használnak a wc-ben és az egyéb helységekben. Lehet vitatkozni, hogy mennyire higiénikus. Nekem nem túl szimpatikus, hogy kb. ezer másik emberrel azonos papucsot kell(ene) használnom az uszoda wc-jében. 

 Apropó wc. A japán írásjegyekkel nem boldoguló látogató igen csak bajban van, mikor szeretne eligazodni a wc-ben. A sürgős eseteket most nem részletezem. Már az is gondot okozhat, hogy melyik gombbal lehet felnyitni az ülőkét. A központban, ahol tanulok, minden közös wc egy kisebb utasszállító gép pilótafülkéjével vetekedő kezelő panellel rendelkezik, ahol be lehet állítani mindent. A családi külön programozható wc pedig az összes családtag "adatait" képes gombnyomásra betölteni. Üléshőfok, vízsugár, stb.... 

 Utoljára hagytam a szolgáltatásokat. A cikkíró a borravalót, illetve annak hiányát és a szolgáltatások minőségét említi. Írtam már én is korábban, hogy egy egyszerű pohár vásárlása után hogyan csomagolta be és adta át a zacskóban a vásárolt árút az eladó, miközben kijött a pult mögül és meghajolt, megköszönve a vásárlást. 

Hétvégén egy nagy elekrtonikai áruházban nézelődtem, mikor a mellettem, egy kissé hiányos alma logójú terméket böngésző emberhez odalépett az eladó, és a becsomagolt dobozhoz öt fajta masnit mutatva kérdezte, hogy melyik legyen a dobozon. Tőlönk nézve furcsa. Otthon sokszor örül az ember, ha a boltban megússza a vásárlást morgó eladók nélkül (tisztelet a kivételnek, és remélem a nővérem sem haragszik meg rám ezért, aki szintén az eladó pult másik oldalán áll)  Japánban nem furcsa. Sőt elvárás, hogy udvarias legyen az ember, ha a szolgáltató iparban keresi a kenyerét. 

 Kicsit hosszúra nyúlt elmélkedésem... de remélem találtok benne érdekes adalékot. 

 A Traveló cikke egyébként folytatódni fog, ha jól értettem az ételekkel....