2014. január 29., szerda

Szató úr és a cipők


 A közelmúltban óriási figyelmet kapott és még most is borzolja a kedélyeket az a sajnálatos eset, miszerint a Maruha Nicsiro élelmiszeróriás egyik leányvállalatának, a főleg mirelit termékeket gyártó Aqli (japánul Akurifúdzu (bocsánat a kiejtés szerinti leírásért)) Gunma megyei gyárában őrizetbe vették Abe Tosikit azzal a váddal, hogy tavaly október 3-7 között összesen négy alkalommal az egészségre nem túl jó hatással lévő malathiont (egyfajta növényvédő szert)  kevert a mirelit élelmiszerekbe. Az indítékairól és a részletekről azóta is folynak a vizsgálatok, bár Abe beismerte tettét. Jellemző, hogy az érintett cégek honlapján az első oldalon egész oldalas bocsánatkérés található a dolog miatt, és azonnal országos akciót hirdettek a termékeik visszavételére.
 
 Sokkal könnyedebb hír viszont az, ami miatt ezt a bejegyzést írom:
A mai médiában szerepelt az alábbi hír, miszerint 450 pár női cipőt foglaltak le Szató úrnál. A luxus magassarkú cipők ugyanis nem Szató úr sajátjai voltak, hanem különböző klubokból szedte össze. Tokió és Ginza környékén "dolgozott" előszeretettel a női cipők eme nagy tisztelője -bár elmondása szerint egész Csiba megyéig is elment-, és ha már bejutott egy-egy ilyen klubba, akkor alaposabban körül is nézett. Az egyik utolsó fogása egy Ginzában lévő klub volt, ahol  16 hostess cipőjét, rúzsokat és egyéb tárgyakat pakolt össze 550.000 jen (kb. 1.300.000 Ft) értékben.  Balszerencséjére azonban január elején lefülelte az aktuális rablás helyszínéül szolgáló klub alkalmazottja, mikor be akart jutni a helyre.
Szató úr szerint "a magassarkú cipőket öröm volt begyűjteni és a klubok valódi kincsesbányáknak számítottak."
a rendőrség által lefoglalt bizonyítékok...
 
Namármost. Én megértem, ha valaki történetesen a magassarkú női cipőket szereti. Láttunk már ilyet akár híres sorozatban is, ami az amerikai nagyváros és a tesi kapcsolat címen fut(ott). Gyűjtötte talán? Lehet. De több mint 450 darabot?!
Arra is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a cipőkkel? Esetleg meghirdetnek egy "mindenki, aki úgy gondolja, hogy a saját cipője ott van" típusú szembesítést, ahová elmehet az összes hostess, akinek a közelmúltban tűnt el a cipője? Majd ha bizonyítani tudja, hogy övé a cipő, akkor hazaviheti? Ki tudja? Lehet,  hogy a rendőrség női állományának magassága nő meg hirtelen kb. tíz centit...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése