2014. február 3., hétfő

Mocsicuki

 A mocsicuki nem valami kis aranyos dolgot jelent, hanem egy komoly férfimunkát, melyben fontos szerepe van a gőzölt rizsnek, egy fa mozsárnak, és egy túlméretezett fa kalapácsnak.
 A mocsi ugyanis nem más, mint gőzőlt rizs pépesre döngölve. Roppant laktató, sokszor ugyan nehéz megrágni, mert olyan, mint egy nagy-nagy rágógumi, de így is a japán étkezés szerves része, aminek készítésébe vasárnap személyesen is belekóstolhattunk.
 A környékbeli lakóközösség minden évben megszervezi ezt a mocsicuki összejövetelt, mely félig hagyományőrző jellegű, félig pedig közösségépítő szerepet tölt be az itteniek életében. A centerhez tartozó parkolóban tartották a megmozdulást, így értelemszerűen az összes továbbképzésen részt vevőt is meghívták. Igazából január elején, még az újévhez kapcsolódóan szokták tartani a hasonló jellegű rendezvényt, de itt valahogy február elejére került a dolog. Három helyen is készítették a mocsit, amit utána meg is lehetett kóstolni. A mocsikészítés menete viszonylag egyszerű. Gőzölj meg egy adag rizst, tedd bele az erre szolgáló fa mozsárba, és egy fa eszközzel nyomkodd pépesre a rizst, végül a fa eszközzel üsd addig, míg össze nem áll masszává az egész. (Remélem senki szakértő nem olvassa e sorokat... a képek szerintem sokkal többet elárulnak a dologról.)
 Szóval három helyen is így készült a mocsi, amit utána rögtön az erre előkészített asztalnál kölönféle módon ízesítettek és kínáltak a résztvevőknek. Volt algás, szójaszószos, kis szárított dolgokkal megszórt, vagy az édesebb ízeket kedvelőknek édes vörösbab-pasztás és kinako poros ízesítésű. Megértem, ha valaki kétséggel fogadta a felvázolt lehetőségeket. Jómagam a mocsi ütlegelést kihagytam, viszont természetesen odajárultam az asztalhoz falatozni, megspórolva az utat a boltig a reggelimért. Az egésznek olyan hangulata volt, mint Magyarországon egy nagy közös főzőcskének.
 A programot két műsorszám is színesítette. Elsőként egy vadaiko, azaz japán dob csoport adott egy lendületes koncertet, utánuk pedig a helyi iskola zeneszakkörének diákjai mutatták meg a főleg szülőkből álló közönségnek tudásukat.
 A rendezvény nem volt ugyan nagyon hosszú, viszont egy kis lehetőséget teremtett ismerkedni, akár a környék lakóival, akár nekünk egymás között. Vicces volt, mikor egy perui és egy tajvani japánnyelv-tanárral beszélgetünk a mellettünk álló vietnámi tanár társunkról, majd a végén egy indiai urat kérünk meg az elmaradhatatlan emlékfotó elkészítésére. A környék lakói pedig talán mindamellett hogy megmutatthatták az egészen fiataloknak, hogy hogyan is készült régen a mocsi, oda-oda köszöntek nekünk is, vagy épp megkínáltak egy kis kóstolóval a frissen elkészült mocsiból. 
 A dobcsoport tagjai mezítláb voltak a koncert alatt. (végül is nem hideg az aszfalt január legvégén...)

Itt épp készül a különböző ízű mocsi.

 Az elkészült finomságok.
Először finoman nyomkodják szét a rizst...
majd következik a férfimunka. 

 Ha jól dolgozik össze a páros, akkor a balesetek is elkerülhetők...

 Itt épp egy továbbképzésen résztvevő kolléga ijesztegeti a japánokat.
Természetesen a legjobban a gyerekek élvezték a dolgot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése